A személyközpontú terápia minden terápiás folyamatnak az alapja.
A személyközpontú terápia szemszögéből vizsgálva azonban ennél még több: itt a kapcsolat maga jelenti a terápiát, amelyben megvalósulhat a valakivé válás együtt megteremtett folyamata. A terapeuta számára elengedhetetlen kihívást jelent, hogy egy találkozásban a mély kapcsolat erejét tudja nyújtani minden kliensnek, aki belép hozzá. A személyközpontú szemléletben a személy fogalom a kliens és a terapeuta személyére is vonatkozik, és az emberre, mint személyre tekintés egyszerre jelent függetlenséget és az elkerülhetetlen kölcsönös kapcsolat létrejöttét másokkal.
A kliens autonómiájának tiszteletben tartása mellett szoros kapcsolat kínálható fel az encounter kapcsolat révén, amelyben a másikra nem alteregóként tekintünk, hanem valóban Másikként. Itt a terapeuta részéről a hozzájárulás maga a jelenlét, vagyis az, hogy teljesen ott van, folyamatosan, a terápia minden helyzetében. Ez biztosítja a kliens számára azt a biztonságos, bizalomteli és tiszteletteljes légkört, amelyben egyre jobban képes lesz szembenézni önmagával. Ez a mély találkozás segíti a klienst abban, hogy a kapcsolat nyújtotta biztonságban az általában másoknak mutatott énjénél sokkal mélyebbre menjen, és önmaga olyan részeivel lépjen kapcsolatba, amelyek emberlét érzetének alapját jelentik.
Ez nem más, mint a klienssel való mélyebb, egzisztenciális szinten való találkozás. Egy ilyen kapcsolat központi tényezőjét alkotja a terapeuta válaszainak milyensége, mivel nemcsak a kliens a terapeuta számára a Másik, hanem ez fordítva is igaz: a terapeuta a kliens számára a Másik. Így, ahogyan a terapeuta állandóan abban az állapotban van, hogy kész a rácsodálkozásra és az új befogadására – a kliensről és önmagáról –, úgy a kliens is önmagáról tanul azáltal, hogy a terapeutával találkozik. Ebből következik a terapeuta hitelességének fontossága: valóban annak lenni, aki – ebben a pillanatban, ezzel a klienssel.
Rezonanciának hívják azt a visszhangot, amit a klienssel való kapcsolat kelt a terapeutában. Ez mindig kevert élmény, visszhangozza, ami kívülről jön és ami belül történik. A terapeuta számára alapvető, hogy különbséget tegyen a források között, amelyekre a rezonálás történik. Az önrezonancia a terapeuta saját világából ered. Ez a saját érzések, gondolatok, félelmek, vágyak visszacsengése. A terapeutának ezt vagy félre kell tolnia (és majd esetleg visszatérni rá szupervízióban), vagy arra kell felhasználnia, hogy hidat építsen általa a kliens élményéhez. Az empátiás rezonancia a kliens élményeire vonatkozik. Ez lehet egybevágó empátiás rezonancia, ami a klasszikus értelemben használt empátiát jelenti. Ilyenkor a terapeuta igyekszik gondosan kifejezni a kliens élményét, ezzel segítve az ő saját kifejezését. A terapeuta igyekszik azt is megragadni, amit a kliens a tudatának peremén mond el, és az így létrejött mély empátiás folyamatban, ahogyan Rogers erre utalt: „A kapcsolat olyan szoros, hogy egyik ember beszélhet a másik helyett”. A kiegészítő empátiás rezonancia a kliens által kifejezettet kiegészíti, hozzáad. A terapeuta empátiája és megerősítése nemcsak a nyilvánvalót, hanem azt is tartalmazza, ami nem lett kimondva, és valószínűleg nem is egészen tudatos. Szavakba foglalja, ami a kliensen látszik, de ő maga még nem tudja kifejezni. A terapeuta a klienst önmaga másik oldalával konfrontálja. Végül a személyes rezonancia forrása nem csak a kliens és nem csak a terapeuta, hanem közülük ered. Ez a kliens konfrontációját jelenti a terapeutával, mint személlyel. Ebben a terapeuta, mint személy leplezi le magát, és mond ki valami személyeset. A terapeuta saját élményét vagy szemben való létét hangsúlyozza. Ez más, mintha csak a kliens élményére utalna és különbözik attól is, mintha a kliens története kapcsán a saját történetét mondaná el. Ajánlat, hogy lépjenek a mély kapcsolat szintjére. Amit a kliens és a terapeuta megoszt, az a Mi-re való rezonálás, amelynek fókuszában a kliens van: kölcsönös, igazi interszubjektivitás, valódi találkozás, kapcsolat. Természetesen nagyon fontos, hogy az adott kapcsolat és helyzet figyelembevételével válasszuk meg reakciónkat. A cikk szerzői amellett érvelnek, hogy a terapeuta konfrontációja és szemben-léte éppolyan fontos, mint a klienssel való együtt-léte. Ez teszi lehetővé a valódi találkozást és jelenlétet, és ez a párbeszéd alapja.
Forrás:
Peter F. Schmid – Dave Mearns; Fordította: Draskóczy Magda 10.12663/PSYHUNG.3.2015.2.5
A fordítás alapja: Schmid, P. F. & Mearns, D. Being-with and being-counter: Person-centered psychotherapy as an in-depth co-creative process of personalization. Person-Centered and Experiential Psychotherapies, 2006, 5, 174-190
